Az émelygés és a hányás bár lehet valamilyen súlyos krónikus betegség kísérő tünete, azért jellemzően inkább hirtelen kialakuló, átmeneti jellegű panasz. Előfordulásának többféle oka is lehet: lázas fertőző betegség, romlott étel fogyasztása, túlzásba vitt evés vagy ivás, érzelmi zavarok. Az akut baj legtöbbször magától is elmúlik, de a megfelelő homeopátiás gyógyszerrel hamar szüntethető a fájdalom és a kellemetlen tünetek, felgyorsítható a gyógyulás.
Valószínűleg mindenki átesett már élete folyamán akár többször is a köznyelv által gyomorrontásnak nevezett hányingerrel, hányással, rossz közérzettel, legtöbbször hasi fájdalommal és néha hasmenéssel is társuló állapoton. Van úgy, hogy a folyamat 1-2 óra alatt levonul, de néha 1-2 napig is elhúzódhat a kiváltó okoktól függően. A homeopátiás szer keresésekor fontosak ezek a kiváltó tényezők, ugyanakkor meg kell figyelni a pácienst, vagy részletesen ki kell kérdezni a tünetei felől is.

Tehát a koplalás, illetve diéta mellett a következő szerek jöhetnek szóba:

  • Aconitum: leginkább nagy melegben jeges italok fogyasztása után jelentkeznek a tünetek. A beteg úgy érzi, mintha a hasában egy hideg kő lenne. Általában megtaláljuk az Aconitra jellemző szorongással kísért nyugtalanságot is.
  • Aethusa: ezt a szert főként olyan gyermekeknél alkalmazzuk, akik nem tudják megemészteni a tejet. Röviddel a tejivás után jelentkezik az öklendezés, hányás. A hányadék aludtejszerű, esetleg sárgás vagy zöldes. A gyermek bőre hideg és nedves, nagyon gyengének érzi magát, szorongóvá, síróssá és aluszékonnyá válik.
  • Antimonium crudum: a betegre jellemző, hogy a nyelve vastag fehér lepedékkel bevont, evés után felfúvódik és állandó ételízű felböfögés kínozza. Az okok között szerepelhet túl nagy mennyiségű étel mohó elfogyasztása, savanyú ételek vagy savanyú bor, túlhevülés. Itt is gyakori, hogy a gyerek vagy felnőtt nem tudja a tejet megemészteni. Sokszor bőr- és köröm-tünetek is találhatók a paciensen.
  • Antimonium tartaricum: Az előzőhöz nagyon hasonlóak a tünetek, de itt az émelygést gyakran az akut vagy idült hörghurutos problémák – sok hörgőváladék – váltja ki.
  • Arsenicum album: a romlott ételek okozta ételmérgezések kiváló szere. Jellegzetes a gyomorban illetve a hasban érzett égető fájdalom, a hányadék is maró, égető. A beteg nagyon szorongó, nyugtalan, ugyanakkor hamar kiszárad, gyenge, elesett lesz, akár el is ájulhat. Nagyon fázós, hasa kifejezetten érzékeny, szomjas, de csak a kortyolgatott meleg italok és a meleg borogatás enyhítenek a tünetein, amelyek általában éjfél után a legintenzívebbek.
  • Bismuthum: görcsös öklendezéssel kísért epehányás, ami a legcsekélyebb mozgásra, vagy a beteg által kívánt hideg víz ivására azonnal beindul. Égő gyomortáji fájdalom és görcsös böfögés, a nyelven fehér lepedékképződés kíséri.
  • Bryonia: nehéz, zsíros vagy puffasztó ételek, esetleg sok gyümölcs fogyasztásának, megfázásnak vagy túlhevülésnek a következtében kialakuló panaszok szere. A beteg úgy érzi, mintha nehéz súly lenne a gyomrában, heves hasi fájdalma van, ami a legcsekélyebb mozgától vagy érintéstől is romlik. A fájdalmas rész erős nyomása és a mozdulatlan fekvés viszont enyhíti. A paciens ingerült, szeretne egyedül maradni, néha fejfájás is kínozhatja. Szomjas, hideg vizet kívánna, de azt rögtön kihányja.
  • Cocculus: az émelygéssel, hányingerrel, hányással járó utazási betegség egyik legjobb szere. A kiváltó okok között szerepelhet még a virrasztás és az aggodalom is. A beteg undorodik minden ételtől, de még a szagától is. Úgy érzi, mintha szoros öv feszítené a gyomra alatt, nagyon elgyengül, fáj a feje, szédül. A dohányfüst tovább rontja a tüneteket, meleg és nyugodt fekvés enyhíti.
  • Colchicum: különösen a terhesség első hónapjaira jellemző émelygésre adható. Jellemző a szagokra való túlérzékenység, undor az ételektől, émelygés és erős öklendezés, hányás a szagoktól, hányás után jelentkező éhség és gyengeség.
  • Ipecacuanha: állandó émelygés és hányás, az émelygés hányás után sem enyhül. Fontos jel, hogy a nyelv általában tiszta, nedves, vagy csak nagyon enyhén lepedékes. A beteg nem szomjas, fokozott a nyáltermelése, olyan érzése van, mintha lógna az üres gyomra. A hányást gyakran nehéz zsíros étel, disznóhús, édes tészta, fagylalt vagy más édesség váltja ki. Hasmenés kísérheti. Ez a szer jó a görcsös, száraz köhögéshez társuló öklendezésre, hányásra is.
  • Nux Vomica: az emésztési panaszok túlzásba vitt evés, alkohol (másnaposság), illetve gyógyszerfogyasztás után, esetleg hosszan tartó szellemi vagy érzelmi stresszt követően alakulnak ki. A beteg émelyeg, öklendezik, hányni szertne, de ez csak nehezen sikerül, akkor viszont megkönnyebbül. A gyomortáj és a belek nagyon érzékenyek, a has puffadt, gyakori kísérőtünet a fejfájás. Étkezés után több órával is olyan érzése lehet a betegnek, mintha kő lenne a gyomrában.
  • Phosphorus: az émelygést és hányást égő gyomorfájdalom kíséri. A meleg étel vagy ital émelygést okoz, hideg italt kíván amit azonban kihány, mihelyt a gyomrában felmelegedett. Nem viseli el az erős szagokat, fázós, gyenge. Pihenés, alvás minden tünetét enyhíti.
  • Tabacum: utazási betegségben a Cocculus mellett a másik fontos szer. Állandó hányinger, hányás, szédülés, sápadtság, hideg verejtékezés, friss levegő utáni vágy jellemzik. Az émelygést a legkisebb mozgás és a dohányfüst fokozza. A beteg csukott szemmel, sötétben kíván feküdni. A has kitakarása javít a tüneteken.
  • Veratrum album: egyidőben jelentkező nagy mennyiségű hányás és hasmenés szere. A beteg nagyon gyenge, elesett, sápadt, testét hideg veríték borítja, belseje ég, mégis nagyon fázik, keze, lába hideg. Hideg vizet kíván, de ezt is kihányja, fenyegeti a kiszáradás. Mozgástól romlik az állapota.

Az itt felsorolt szereket miután akut betegségről van szó lehetőség szerint alacsony potenciában (D vagy C12-ig bezárólag) adjuk eleinte óránként, majd a tünetek intenzitásának csökkenésével lehet ritkítani a szedést. A gyakori hányás folyamatos folyadékvesztést jelent, pláne ha hasmenés is társul hozzá és ez kiszáradáshoz vezethet. Ezért igen fontos a beteg itatása, és a helyes szer mielőbbi megtalálása. Ha ez nem sikerülne, kérjük szakember segítségét.

Könyvajánló: ÉLETMÓDKÖNYV

ÉLETMÓDKÖNYV – Egészséges szeretnék lenni!

ÉLETMÓDKÖNYV – Egészséges szeretnék lenni!

Doktornő, az eper savasít vagy lúgosít?

/Ugrás a részles leíráshoz/ 

Ezt a kérdést nem egy betegem tette fel a személyes konzultáció során, hanem egy hivatali ügyintézés alkalmával a tisztviselő, amikor kiderült, hogy mivel foglalkozom. Többek között az ilyen és hasonló esetek indítottak arra, hogy könyvet írjak az életmódunkat érintő legfontosabb kérdésekről.

Az előadásaim kapcsán is rendszeresen tapasztalom a hallgatóság nagyfokú érdeklődését, ugyanakkor elveszettségét az információk erdejében. Elvégezve az orvosi egyetemet, nagyon hamar észrevettem, hogy égető szükség van a holisztikus, más szóval az egész embert figyelembe vevő szemléletű, az életmódra irányuló ismeretterjesztésre, tanácsadásra. Ezért tovább képeztem magam életmód-tanácsadónak és terapeutának.

Húsz éves terapeutagyakorlatom során számtalan esetben láthattam, hogy az életmód megváltoztatásával a civilizációs krónikus betegségek megelőzhetők, vagy megjelenésük jócskán eltolható, illetve a már kialakult kórképek is gyógyíthatók.
Sok példát hozhatnék, de legszívesebben egy olyan fiatalember esetéről számolnék be, aki messzemenően hajlandó volt felvállalni a felelősséget az egészségéért. A 35 éves, munkahelyén nagy terhelésnek és időnyomásnak kitett férfi, − mivel nem fordított figyelmet sem a táplálkozására, sem a testmozgásra − az utóbbi években szép kis pocakot eresztett. Egyre gyakoribb fejfájásai kergették orvoshoz, ahol kiderült, hogy magas lett a vérnyomása és a koleszterinszintje, és szembesült vele, hogy élete végéig gyógyszerek szedésére kényszerül.
Mivel ebbe nem akart belenyugodni, felkeresett valamilyen természetesebb megoldás reményében. Kemény étrendi változtatásokat javasoltam, megbeszéltük, hogy milyen mozgásformát fog a továbbiakban rendszeresen gyakorolni, és rábeszéltem, hogy sajátítson el egy neki megfelelő relaxációs technikát. Mindezekhez szigorúan tartotta magát, és az eredmény nem maradt el. Három hónap múlva már két számmal szűkebb nadrágban jelent meg, és a leletei szerint a vérnyomása és a koleszterinszintje is normalizálódott. Ennek már több éve, és a mai napig nem szed gyógyszert, viszont fizikailag és lelkileg is jó állapotnak örvend, és a munkáját is könnyebben látja el.

Azoknak, akik nem tudnak ilyen módon változtatni helytelen életmódjukon, és erőt venni az addigi rossz szokásaikon, azt szoktam mondani, hogy aki megbotlik és megsérül, azt be lehet kötözni, de aki állandóan botladozik, és sebre sebet gyűjt, azon én sem tudok segíteni. Tudom, hogy az előadásaim során az élőszó közvetlenebb, mégis azt remélem, hogy ez a könyv szélesebb rétegekhez is eljutva, sok embernek adhat ismereteket és kellő motivációt az egészséges életmód
kialakításához.

Jó egészséget kívánok szeretettel!

Dr. Kuklis Eszter

A könyvről részleteket, elérhetőséget, tartalomjegyzéket itt talál